Felhívás a Régen volt? Hol is volt? c. országos középiskolás vetélkedőre

A Holokauszt Emlékközpont, a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola, a Raoul Wallenberg Egyesület „Régen volt? Hol is volt?”címmel országos felmenő rendszerű vetélkedőt hirdet a középfokú intézmények diákjai számára.

Az a település, ahol élünk, dolgozunk, tanulunk, ügyeinket intézzük, tele van múltunk emlékeivel, dicső és feledhető események látható és láthatatlan lenyomatával. Vajon ismerjük-e, tudjuk-e, hogy egy-egy utcanév, ház, szobor, vagy emléktábla milyen múltbeli események hordozója, miért emelte, nevezte el, készítette az utókor?

Induljunk el és fedezzük fel városunkat, falunkat, ismerjük meg múltunkat, emlékezzünk a 68 évvel ezelőtt történtekre.  A XX. század közepén emberek milliói szenvedtek faji, vallási vagy politikai alapú üldöztetést. A zsidóságot, a romákat sújtó népirtás és következményei a magyar múlt, az európai történelem és a kultúra veresége. Törekednünk kell arra, hogy aholokauszt a magyar történelem, a kollektív emlékezet részévé váljon, az ártatlanul üldözött és megölt magyar állampolgárok emléke fennmaradjon. Emlékeznünk kell azokra is, akik emberek tudtak maradni, az embertelenségben, akiket ismertünk, és akik ismeretlenek maradtak, s legfeljebb cselekedetük hozadéka, emberi életek megmentése maradt meg.

A Holokauszt Emlékközpont, a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola, a Raoul Wallenberg Egyesület „Régen volt? Hol is volt?”címmel országos felmenő rendszerű vetélkedőt hirdet a középfokú intézmények diákjai számára.

A vetélkedő fővédnökei:

Fónagy János parlamenti államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Karin Olofsdotter, Svédország magyarországi nagykövete.

Fő támogató: Külügyminisztérium

Együttműködő partnereink:

Debreceni Zsidó Hitközség, Debreceni Önkormányzat

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Jean Monnet Centre of Excellence of Pécs

Magyar-Izraeli Baráti Kör Országos Egyesület, Váci Zsidó Hitközség

Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet

Miskolci Egyetem BTK Szociológiai Intézet

Pécsi Egyetem BTK Politikai Tanulmányok Tanszék

Raoul Wallenberg Alapítvány

Széchenyi István Egyetem, Győr

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár

Tatabányai Szenes Hanna MIBE és Tatabánya város önkormányzata, KPVDSZ Művelődési Ház

A vetélkedő témakörei:

A II. világháború története, Magyarország szerepe, a zsidóüldözések, a holokauszt, Raoul Wallenberg és más embermentők tevékenysége, a zsidó-magyar kultúra együttélése, holokauszt és embermentő emlékhelyek Budapesten, illetve a lakóhelyen. Holokauszt túlélők történetei. Raoul Wallenberg, a humánum lovagjának időszerűsége napjainkban. A magyar külpolitika az emberi és kisebbségi jogokért.

A vetélkedő menetrendje:

A vetélkedőre 4 fős középiskolai csapatok jelentkezhetnek, valamint felkészítő tanáruk.

Regisztráció a www.wallenbergegyesulet.hu honlapon 2013. január 18-tól – február 4-ig.

 

(További információ a mellékelt dokumentumban található.)


Kapcsolódó dokumentumok