Éppen nem kellemes – párás, cseperésző, borús - időben indult elszánt csapatunk az október hónapra
tervezett túra teljesítésére, bizalommal reménykedve az idő jobbra fordulásában, de legalább is a
meteorológia által szokott kifejezéssel élve, jó fajta „kiránduló idő” kialakulásában! És láss csodát:
első helyszínünknél, Úrkúton 9 órakor a buszból kikászálódva örömmel tapasztaltuk, hogy csökkent a
párásság, már a felhők is oszlóban voltak!
Az ország legrégebben védetté nyilvánított területénél már várta a csapatot a Balaton-felvidéki Nemzeti
Park tanult túravezetője, Sárdy Julianna, aki – nagy szerencsénkre – egészen délután egy óráig velünk
foglalkozva, minket vezetve, mint egykori földrajz/biológia szakos tanárnő érdekfeszítően, aprólékosan
csak mesélt és mesélt és mesélt! Először egy külszíni, már nem használt mangánbánya „kúpjai „közé
ereszkedtünk le. Megtudtuk azt is, hogy a porrá őrölt, frakcionált mangánt a hadiipar használta nagy
mennyiségben a korszerű hadiipari eszközök, járművek, fegyverek anyagának ötvözésére. Nagy
felkészültséggel - képek, kőminták bemutatásával – ízelítőt kaptunk Földünk kialakulásának különböző
korszakairól és megcsodálhattuk az akkori kezdetleges élőlények kőbe zárt maradványait. Vezetésével
végigjártuk a tanösvényt; megborzongtunk az (állítólag) 300 méter mélységű, közel függőleges hatalmas
víznyelőn, ami csak úgy, a fák közötti horpadás alján tátongott; gyönyörködtünk az átszelt legelő
növényzetén; a hatalmas egyedül álló bükkfák tökéletes formáján; az egykori mangánport ülepítő
zagytároló és környékén lévő talaj feketeségén. Egyből meg is fejtettük, hogy az általunk óvatosan
kerülgetett tehénlepények bizony azért lehetnek szürkék, mert az állatok által legelt fű talaja fekete
mangánpor (talán fejéskor kakaót is nyernek mindjárt?)
Úrkútról Bándra buszoztunk túránk második ütemét teljesítendő. Járművünkről leszállva a falu szélétől
indulva átkeltünk a Séd patakon, hogy az előttünk magasodó majd’ 500 méteres Miklós Pál hegy csúcsán lévő
kilátót felkeressük. Az erőteljes kaptató leküzdése után lihegve és kiizzadva bár, de nagy gyönyörűségben
lett részünk: a Dr. Majer Lajosról elnevezett, 22 méter magas kilátóra fellépcsőzve elénk terült a teljes
Dél-Bakony - Veszprémestől, Kab-hegyestől, dombok közé rejtőzött kisfalvasastól! Meg kell említeni, hogy
ekkor már csodásan hétágra/zavartalanul sütött a nap, ami lehetővé tette a körpanoráma kiteljesedését!
A pihenő és a csoport fényképezkedés után leereszkedtünk a Szentgáli Tiszafás erdőn, mely ősfenyőshöz
hasonló nagyságú és kiterjedésű nem sok van a világon! Az egész lefelé vezető út izgalmasan kanyargós
volt, olykor erdei falépcsők segítették a lépdelést, máskor behajló suhángok adtak biztos kapaszkodót.
A Cince patak hídján átkellve értünk vissza Bándra, ahol még felkapaszkodtunk a többünk előtt ismeretlen
és példaértékűen rendbe tartott várromhoz, a Bánd-Esseg vár méltóságteljes, fellobogózott maradványaihoz.
A „várostrommal” ért véget tényleges túránk, melynek 15 km-es távja – tekintettel hogy valójában két
majdnem azonos részletben (7,2 km + 7,8 km) teljesítettük – visszatekintve már nem látszott nehéznek!
Fotóink a Képek menüpont alatt találhatóak!
Katona László